Vasárnap éjfél körül, felocsúdva a karácsonyi mámorból és kiszabadulva a sült pulyka, halászlé, lazac és bejgli fogságából egy ad hoc normafa jibbelést szerveztünk. Csak páran mentünk, akik gyorsan el tudtak készülni és egyből reagáltak.
Délben már a zugligeti „gleccserstrásszén” verettük felfelé, Levi kiszuperált Suzuki Balenojával. Tervünk nem volt, csak lapátunk és egy nagy adag motivációnk. Bíztunk a kreativitásunkban.
A szánkózó kisgyerekek, forralt borukat szürcsölő anyukák-apukák és kézen fogva kutyátséltáltató párocskák között szlalomozva gyorsan átcsúsztunk az Anna-rétre, pontosabban az ahhoz közeli Kápolna környékére.
Tiszavirág–életű bicós múltunknak köszönhetően tudtuk, hogy több DH pálya is innen indul. Reméltük, hogy a kétkerekű kutyák által itt felejtett hagyatékokból össze tudunk majd valamit kovácsolni. Egy-két fanki kis lejtmenet után találtunk is ilyen zártszelvény-szerű fa oszlopokat, amit gyorsan rá is illesztetünk egy kidőlt fatörzsre és pole-jamként jibbeltük meg. Pörögtek a pressek, one-footok, meg a 180 – 360 outok, sőt Toti a házi készítésű Snurffel (avagy Noboarddal) is beadta az elemet. Respect!
Hamár a bs360out nem jött össze, megpróbáltam a fs360outot. Sikerült!
A snurfs egyébként is óriásit jött. Manapság egyre több sznóbi filmben látni olyan ridereket, mint Wolle Nyvelt, Jeremy Jones, stb. akik ezzel a kötés nélküli, surf deszkákra emlékeztető formájú boraddal jönnek le az érintetlen lejtőkön, vagy éppen ugratnak le sziklákról. Ugyan mi még itt nem tartunk, de már a puszta kipróbálása is hatalmas élmény volt. Köszi érte a Heorine műhelynek és TrellayLevi találékonyságának.
A következő elem egy régi transzformátor doboz volt, amit bonkolni szerettünk volna. Sajnos, ami messziről beadhatónak tűnt, az közelről már korántsem volt ennyire egyértelmű. A sűrű növényzetnek és a belógó faágaknak köszönhetően, nem tudunk megfelelően rámenni az ívre, így maradtak a kedvenc kis nose-, és tail tappek! Jó móka volt ez is.
A session harmadik és egyben utolsó spotjának a jibbelésekor már csúnyán ránk sötétedett, ami nem is a trükkök kivitelezését, inkább az in-runon való átjutást nehezítette meg. A kellő sebesség megszerzéséhez egy olyan kis „kuluáron” vezetett az út, hogy szinte végig hunyorogni kellett, és figyelni, hogy ne bökje ki valami a szemünket. Vagy éppen ne essünk hasra a keresztbe fekvő fatörzsön. Végül ez is jól sült el, és sikerült trükkel hazamenni innen is.
A kilépő rétesünket olyan 6 óra magasságában falatoztuk el, amit a Normafa egyedülálló panorámája koronázott meg!
Folytatás következik…
Folytatás következik…
Support local snowboarding!
- Kocc -
- Kocc -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése